Finnország az évszakok földje. Kék és fehér zászlaja hófehér telekről és a nyár kékvízű tavairól mesél. A kettő között ott a drámai tavasz, mikor hetek alatt minden zöldbe borul; valamint az ősz, annak vöröses-barnás forgatagával a város terein.
Finnország csak 1917 után vált függetlenné. Előtte idegen országok irányították - Svédország, majd Oroszország -, könnyáztatta történelmüket a túlélésért folytatott küzdelem határozza meg. Finnország minden bizonnyal Skandinávia legkevésbé megértett és kultúrálisan legelhatároltabb országa.
A finn nyelvet a svédek egészen a XIX. századig tiltották, mikoris Elias Lönout 1835-ben megírta a Kalevalát, a finn népmesék gyűjteményét, mely gyorsan meghatarozó alapjává vált egy tisztán felismerhető finn nemzeti kultúrának. A műre hatással volt a nemzeti romantika mozgalma a műveszetben, mely a XIX. század második felétől kezdett felvirágozni. Ehhez járult hozzá Jean Sibelius zenéje, mely az oszágnak egyéni hangott adott.
Finnország nagyrésze sík terület, tavakkal és erdőségekkel borítva, ám ennek ellenére területe jól elkülöníthető részekre osztható. Délen található Helsinki, harmonikus építményeivel és múzeumaival; a nagy kiterjedésű, tavakkal teli régió a fővárostól északra az ipar és a turizmus központja; Ostrobothnia nyugatra homokos tengerpartjairól és elbűvölő, régi épületeiről híres, e régió a finn kisebbségnek otthona is egyben. A messzi északon található Lappföld, a kirándulók álma, annak zubogó folyóival, magányos vízeséseivel, egyedi számi kultúrájával és a szintén híres világos éjszakáival. Leginkább Finnország ezen része hasonlítható a Sibelius művében bemutatotthoz, mely feledhetetlenül fennséges.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
