A finn filmművészet Lumiére bemutató körútja nyomán született meg 1896. június 28-án Helsinkiben. Maga az esemény és azt követő diadalmenet hívta életre a mozikat és a hazai filmgyártást. Az első hazai dokumentumfilmek 1904-ben készültek, az első játékfilm pedig 1907-ben. Az autonómia idején, majd a függetlenség első éveiben még kevés filmet gyártottak, de a filmművészet lassan megtalálta a helyét a a nemzeti identitás és kultúra építésében.

A Suomi-Filmi megalapítása (1919) és igazgatójának, Erkki Karunak (1887-1935) a kinevezése döntő jelentőségű volt művészeti és gyártási szempontból egyaránt. A hangosfilm is az ő tevékenységének köszönhetően honosodott meg Finnországban. A hangosfilm áttörése eltartott egészen az 1930-as évekig, amikor is kezdetét vette "a finn film aranykora". A felívelést még a második világháború sem tudta megtörni. Amikor a háború után a különféle szórakoztatási formák és az amerikai filmek behozatala megindult, a hazai filmek lassan elveszítették törzsközönségüket.

T. J. Särkkä máig a finn filmművészet legtermékenyebb rendezője és a legnagyobb sikerek kovácsa: Kulkurin valssi, 1941; Ismeretlen katona, 1955. Az 1930-as évek nagy rendezőegyéniségei voltak még Teuvo Tulio (1912-2000) és Valentin Vaala (1909-1976). A "klasszikus korszak" fontos rendezői Edvin Laine (1905-1989) és Matti Kassila (1924-), mindkettőjük pályája az 1940-es években indult, mely később rendkívül sokoldalúan teljesedett ki.

A televízió elterjedésével a filmművészet az egész világon válságba jutott, Finnországban ez az 1950-es években következett be. Az 1960-as években volt a legrosszabb a helyzet, leállt a Suomen Filmiteollisuus, minek következtében a filmipar szerkezete összeomlott, majd a Suomi-Filmi és a Fennada-Filmi lecsökkentette a filmek készítését. Az állam 1961 óta támogatja a filmgyártást, kezdetben különféle díjak formájában. Az 1970-es évek kimagasló rendezője Rauni Mollberg volt (1929-). Az 1980-as években újabb válság söpört végig a filmiparon, annak ellenére, hogy végbement a nemzedékváltás, valamint új irányzatok jelentek meg. A videó megjelenésével a mozinézők száma jelentős mértékben visszaesett.

Az 1980-as évek nemzedékének zászlóvivői külföldön és belföldön a Kaurismäki-testvérek. A közös produkciók után Mika Kaurismäki inkább a hagyományos film és a genre-mozi vonalát vitte tovább a road movie, a vígjáték, a bűnügyi történet felhasználásával. Ugyanakkor Aki Kaurismäki stílusát és témáit tekintve rendkívül egyéni látásmódú alkotóvá fejlődött, aki szereti a fekete humort, tudatosan használja a hagyományokat, sármos, s akinek tömör, fegyelmezett kifejezőeszközeit könnyű felismerni. A múlt nélküli ember (2002) óriási nemzetközi siker volt, fesztivaldíjat kapott Cannes-ban és Oscar-díjra jelölték.

1990-es évek elején a finn gazdaság és a finn filmművészet válságban volt. Az évtized végére a támogatási politikát sikerült átalakítani, s egyéb más tényezőknek is köszönhetően 1999-ben a mozikban végre 30 hazai filmet mutattak be, a nézőszám is 25 százalékkal növekedett. Fontos továbbá, hogy 4 finn film vezette a nézettségi listát: Olli Saarela Rukajärven tie; Raimo O. Niemi Poika ja ilves; Aleksi Mäkelä Häjyt; Timo Koivusalo Kulkuri ja joutsen; valamennyi esetben több mint 200 000 néző volt kíváncsi egy-egy filmre. Az 1990-es évek jelentős rendezője még Markku Pölönen, aki új irányzatot hozott a vidéki Finnországot bemutató alkotásaival, melyek nagy sikert arattak a közönség és a kritika körében is.

Sok fiatal tehetség tűnt fel az 1990-es végén. Figyelemre méltó a női rendezők erős mezőnye, közülük érdemes megemlíteni Pirjo Honkasalo, Kaisa Rastimo és Auli Mantila nevét. Napjaink finn filmművészetének talán egyik központi motívuma a visszatérés a korábbi kifejezési módokhoz, a nemzeti hagyományokhoz, a nemzeti identitás kereséséhez. A kedvező irányú fejlődés jele, hogy az utóbbi években egyre több gyermek- és ifjúsági film is készül.

http://www.finland.hu/public/default.aspx?nodeid=39348&contentlan=28&culture=hu-HU